Én szeretem a giccses szobrokat. Tényleg. Néha csak úgy beírom a Google-be, hogy Marcus Aurelius lovasszobra, és nézegetem. Mert hát régen tényleg minden jobb volt. Valahol a Karoling-reneszánsz idején klimaxolt a történelem, azóta tart a lejtmenet, leszámítva néhány magányos zsenit (Aeneas Piccolomini, Waka Flocka Flame). A lényeg, hogy minden szar. A fiatalok sem gyakoroltatnak már a kardforgatásban, az éneklőkarban pedig polifón őrjöngéssel sértik meg az Urat. DUOL - Róma város megalapítása, a római időszámítás kezdete. Nagy izgalommal kattintottam hát, amikor megláttam, hogy szobrot kap Árpád apánk és vezérei. Végre bejött a három cseresznye az emlékezetpolitikai félkarú rablón, most aztán visszacsatolunk mindent Illionois-tól Tiszakécskéig, lesz még Konstantinápoly Isztambulból, Maria-Theresiapolis Suboticából. Remegve próbáltam a csontig rágott körmeimmel lefejteni az árpádsávos matricát a papírról, és akkor megláttam ezt: Az vesse rám az első "a károgó libsik mindent leszaroznak"-ot, akinek ez a Dalek -süvegű mulatós zenére denszelő skót matróz őszintén tetszik.
Odüsszeusz szerénykedik: a ló nem is az ő ötlete volt, hanem Pallasz Athéné sugallta neki. Ez persze abban az esetben is hasznos stratégiának bizonyult volna, ha nem jön be a trükk – legalább nem őt nézik hülyének. A terv végül persze bejött, ez sem meglepő: a történetet többé-kevésbé mindenki ismeri, csak a tálalást nem. BAON - Elnyerte az Európa Tanács Kulturális Útvonal tanúsítványát a Vaskori Duna-út. Fry viszont profi módon tálal, még ha már kissé rutinszagúan is, ráadásul a könyv ezúttal is alapos: a tájékozódást névmutató segíti, a lábjegyzetek a hülyéskedés mellett valóban tisztázzák, hogy épp kiről-miről van szó, a könyv képmelléklete pedig jól néz ki, bár a megértés szempontjából a mai világban talán nem lett volna rá feltétlenül szükség, de soha ne legyen nagyobb baja az embernek, mint hogy megnéz néhány görög szobrot meg vázát. Odüsszeusz és a régészek Ez első ránézésre csak gyengén kötődne a történethez, de Fry szerencsére beleveszi a könyvbe a mitológia mellett a régészetet is, igaz, főleg a sztorira koncentrál – ettől viszont az Íliász mellett elválaszthatatlan a néhány oldalon megidézett 19. századi német régész, Heinrich Schliemann személye is, aki Homérosz megszállotjaként életcéljául tűzte ki, hogy feltárja Trója romjait.
Az ember származásának kérdése minden korban újra és újra előkerül. Mindenkinek a fejében él egy kép arról, hogy mit jelent embernek lenni. Ez a kép az ember egész életében útmutatóként szolgál, ezért a származás helyes ismerete végtelen fontosságú az egyén és a közösség szempontjából egyaránt. Régebben gyakran elgondolkodtatott az alábbi idézet a Cion bölcseinek jegyzőkönyveiből:.. gondoljanak azokra a sikerekre, amelyeket Darwin, Marx, Nietzsche tanításainak rendeztünk. Nekünk zsidóknak minden tekintetben világosan fel kell ismernünk, hogy ezek az irányzatok milyen bomlasztást vittek véghez a gójok fejében. Mit takarhat a fenti idézet Darwin tekintetében? Lehetséges, hogy hamis lenne az evolúció elmélete? Erről lesz szó az alábbiakban. Dante700, avagy irodalmi alapanyagokról. Az ember eredete Bárhol merül fel a kérdés az ember eredetéről, a többség általában rávágja, hogy "az ember a majomtól származik". Ezt manapság mindenki magától értetődőnek tekinti (néhány kereszténytől eltekintve), ezért menjünk most bele a származás kérdésébe.
Hippói Szent Ágoston, Augustinus, Aurelius Augustinus (Thagaste, Észak-Afrika, 354. november 13. – Hippo Regius, 430. augusztus 28. ) hippói püspök, egyházatya, filozófus. Aurelius Augustinus a numidiai Tagasteban született. Alapos -fõleg- retorikai képzésben részesült, s a legnagyobb hatást Cicero gyakorolta az ifjú rétorra (pontosabban annak Hortensius c. mûve). Bár édesanyja, Mónika kersztény szellemben nevelte fiát, az mégis az "ifjúkori bûnök" csábításának engedett inkább. Kicsapongó életmódja gyümölcseként fia is született, akit Adeodatusnak [Isten ajándéka] nevezett el. Hippói Szent Ágoston | Napjaim. ( A megtérés elõtti eseményekrõl többek között a Vallomások c. önéletrajzi mûvében számol be. ) Már 20 évesen a retorika professzora lesz Karthagóban, s innen indult el kalandos szellemi utazására: elõször a manicheusok tanítását követte, majd késõbb az akadémikusok szkepticizmusát tartotta elfogadható világmagyarázatnak. Amikor azonban kinevezték Milánóban retorika professzornak, akkor már a neoplatonizmust hírdette, majd 32 évesen, 387-ben keresztény hitre tért.
Ágoston az ész útmutatásai alapján indult el, hogy megtalálhassa a lélek nyugalmát, így aztán az ókor és saját korának valamennyi filozófiai és vallási irányzatával megismerkedett. Az ókori görög és római szerzők mellett Ágoston már idejekorán kézbe vette a Bibliát, azonban a Szentírás nyelvezetét annyira egyszerűnek találta, hogy először megvetéssel dobta félre. 374-ben, húszesztendős korában aztán a későbbi tanító belépett a manicheus szektába, és anyját is meg akarta téríteni, de a hithű keresztény asszony elzavarta a házától. Ágoston számára ezek az esztendők mégis hasznosnak bizonyultak, mert megismerte az úgymond "rivális" vallások tanait és érvrendszerét. A kereszténységhez aztán a kíváncsiság vezette őt vissza; 383-ban Rómába, majd Milánóba utazott, és utóbbi helyen gyakran hallgatta Szent Ambrus szónoklatait. Hippói Szent Ágoston – Köztérkép. A tehetséges rhétor hírében álló Ambrus püspök aztán lassanként ráirányította Ágoston figyelmét a keresztény tanításokra is: az egyházatya híres látomása után – mely során egy angyali hang megmutatta neki a Bibliát, és felszólította, hogy olvassa azt – ismét kezébe vette a Szentírást, majd 387-ben fiával együtt megkeresztelkedett.
Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek a testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen" (Róm 13, 13). Ez Isten válasza volt, mely békét és megnyugvást adott Ágoston szívének: "Úgy áradt szívembe a szó, mint az erős fény, amely elűzött minden bizonytalankodást és sötétséget. " Az út, amely harminckét évig tartott, elvezette az Úrhoz. Hosszúnak tűnt, de a felfedezést, Krisztus megtalálását úgy őrizte a szívében ezek után, mint a hála kiapadhatatlan forrását. Ez vallomásainak alaptémája: "Oly későn szerettelek meg Téged, te mindig új és régi Szépség, későn szerettelek meg. De hogyan történhetett ez: Te bennem voltál, és én kívül voltam saját magamon. Hívtál engem, és a kiáltásod legyőzte a süketségemet; felragyogtál, és fényességed elűzte vakságomat; illatod felhője felgomolygott és belélegeztem, és most epedek utánad; megízleltelek, és most éhezem és szomjazom Rád; megérintettél, és fellángoltam a békességért, amely Tőled való. Hippói Szent Ágoston (Augustin) – Köztérkép. " Fra Angelico: Szent Ágoston megtérése (1430–1435) Előadásait ezután még néhány hétig folytatta, aztán lemondott tanári állásáról.
A vallás Jelen posztnak a lényegi tartalma nem önmagáról a vallásról fog szólni és annak teológiai valóságtartalmáról. Ennek a fejezetnek a mondanivalója inkább a társadalomra gyakorolt hatásáról, illetve a szekularizációra korlátozódna. Egy régió identitástudata nagyban függ az azt meghatározó területi és időbeli reprezentációja. Minden társadalmi érdekkifejezés egymással párhuzamosan egy földrajzi-kulturális tájegységben és egy szimbolikusan kialakult mentális térképben zajlik. Ezt ábrázoló és behatároló fogalmai nem gazdaságiak, nem politikaiak, hanem kulturálisak. Mondhatni Cultus Vitae. Úgyis, mint életmód, vallás, kapcsolati kultúra, nyelv, művészet, mitológia, mentalitás, értékrend – vagyis valamely specifikus és sajáttá tett (elsajátított, értékként megőrzött) kultúra. Hogy miként épül rá a politikai diskurzus, az a térrel élés, azzal való bánásmód ( birtoklás és kisajátítás) mutatja ki egyes vonatkoztatási területeit. Ezen érdek-szükséglet összességében válik hatalmi eszközzé.
Ha a szent szót halljuk, azonnal valami földöntúlian nemesre és emelkedettre gondolunk, valami olyan jóságra és tisztaságra, erkölcsösségre, amely csak igen keveseknek adatik meg. Fotó / Philippe de Champaigne A kamaszos lázadás azonban már a IV. században sem kímélte a családi békét, bár tény, hogy nem segíthetett sokat az ifjú Ágoston tanulási kedvén az sem, hogy – noha éles eszű fiatal volt – tanítói gyakran büntették őt botozással viselkedése miatt. Tizenöt éves volt, amikor kénytelen volt szüneteltetni tanulmányait, ugyanis a család nem volt képes anyagilag támogatni őt. Ettől kezdve édesanyja intései ellenére igencsak kicsapongó életet élt, hitétől eltávolodott, idejét pedig kétes hírű társaságban töltötte, tizennyolc évesen házasságon kívül született gyermeke. Idővel újból tanulásra adta a fejét, ezúttal már a lét legfontosabb kérdéseire kereste a választ, ám édesanyja próbálkozásait megtérítésére még mindig elutasította – olyannyira, hogy Rómába, majd Milánóba szökött előlük. Mónikát ez sem tántorította el: fia után utazott.