Befejezés [ szerkesztés] 1. [ szerkesztés] A gróf csodálkozva tapasztalta, hogy fütyörészik a tükör előtt, mialatt a nyakkendőjét köti. Ugyanis estére az államtitkár várta, akitől eltűnt csapata felől várt felvilágosítást. Azután utazik. Ez volt az utolsó napja a Mammunia Szállóban. Amikor kilépett a hotelfolyosóra, egy alezredessel találkozott. Az autós ember! Megtorpant előtte. Az alezredes is megállt, udvariasan és csodálkozva. - Mr. Guliver... - Parancsol? Nevem Durien. A gróf lehunyta a két szemét, és megfogta a homlokát. Függöny ajtó helyett 2021. - Óhajt, kérem, valamit? - érdeklődött kedvesen az alezredes. - Ön... ön azt akarja mondani... hogy nem ismer engem? - Nem emlékszem, hogy szerencsénk lett volna. Talán Nizzában? Én ugyanis tegnap este érkeztem meg a szabadságomról. A Riviérán üdültem. A gróf a cipője orrát nézegette és bólogatott. - Csakugyan... bocsásson meg, alezredes úr. Most látom, hogy tévedtem. Az illető, akire emlékeztet, sokkal magasabb, mint ön... Sajnálom... - De kérem, igazán örültem - mondta az alezredes udvariasan, és melegen megszorította a gróf feléje nyújtott kezét.
– Hogy hazudik, – mondta az asszony – hogy hazudik... De nem szólt többet, csak szorosan magához fonta két szép karjával az ura fejét, hogy megfulladjon a szerelemtől, s ne hazudhasson soha többet.
Péter volt, a tavalyi kocsisunk. Olyan szűk mellű, beesett, borostás arcú, gyér bajuszú paraszt. Sárga szemei dülledten néztek reám. Az arca szederjes volt. Halott volt. Megrémültem és elhűltem, azután ész nélkül hozzáláttam az élesztgetéshez. Dörzsöltem, vizet freccsentettem az arcába, majd fejetlenül szaladgáltam ide-oda. Gyilkosság – Wikiforrás. Csakhamar mégis eszembe jutott, mit kell tennem: fölhívtam a cselédeket. Akkor láttam, hogy a három kutyánk ott hever az udvaron, döglötten. Két legénnyel csináltattam mesterséges légzést, egy harmadikat pedig orvosért küldtem. Mialatt mi a gyertyavilágnál rángattuk Péter élettelen karjait, jött a legény mondani, hogy nincs otthon a doktor. Folytattuk az élesztgetést egész hajnalig, három óra hosszáig, eredménytelenül. Végre be kellett látnom, hogy hiába minden, megöltem egy embert, megfojtottam egy szegény, gyönge kis parasztot. És akkor körülnéztem a szobában. A wertheimkasszán egy háromujjnyi vésett bemélyedés volt. A földön pedig ott hevertek a hulla mellett szegény Péter betörőszerszámai.
S mikor leeresztették a függönyt és tapsoltak, jött egy hosszu, vékony elegáns ur és hajlongott - s Gács rettentő keserüséggel bámult rá. Aztán ujra, a mikor az ismétlődött, de sokkal vehemensebbül. A második felvonás után. A hosszu ur jött, ment, megint jött, megint ment s a közönség fölállott és ugy ordított: éljen. Mikor harmadik felvonásra huzták föl a függönyt, kiment. Egy kicsit bámult a szinház előtt, jobbra-balra nézett s legalább a kocsisoknak szerette volna megmondani, hogy: - hej emberek, ezt a darabot én irtam. De nagyot nyelt s átvágott az utczán, a tulsó oldalon pedig nekiesett egy hirdetési oszlopnak és elkezdett fékezhetetlenül, keservesen sírni. Ebben a pillanatban tisztán látta az egész züllést, a mi a része. A láthatatlan légió/Befejezés – Wikiforrás. Hogy sohase megy semmire... Hogy nyavalyás, tisztán csak talentumos, de szerencsétlen nyomorgó marad egész életében, arravaló ember, hogy kihasználják mások. Akárki, a ki előbb jön valami pénzzel, a mi szükséges ahhoz, hogy folyton és folyton befoltozza a nyilásokat, a mi ugy támad a szegény ember egzisztencziáján, mint a folytonosan viselt vén csizmán a lyuk - és igy fog meghalni... Soha semmise lesz belőle.
Ez így - - - hisz ez nagyon egyszerű. - Meséljen már a Veronikáról. Mondja, igazán lehet rosszul is érteni azt a "Szűzanyát"? -
Csak a rokonszenvét nem, amit belőle kiéreztem. - De ez semmiképp sem a rezignált lélek hangja, és én - így - nem hiszek a halálban. Lássa, van, hogy az embernek egészben véve mindegy -, tele életundorral nézi valami hídról a fekete vizet - így egyszerű és természetes a halál -, és olyan szükségképpeni, hogy nem is érdemes róla beszélni. Hanem amikor valaki még reformálni akarja az ízlést és az irodalmat, teremteni, vagy boldogítni - így -, nem hiszem. Hadd ne higgyem? - Rólam azt hiszi, hogy ismer? - A verseimen keresztül? De ez csak az ünnepi élet -, és itt úgy körülvesz a hétköznap minden lelki nyomorúsága, hogy már nem hiszek a verseimnek és az orgonaillatnak, amiben születtek. Azért ha a "szerkesztő" egyszer sajtó alá akarná rendezgetni őket - a szerkesztő vagy a jóbarát -, rendelkezésére állanak. És most valamit a szerkesztőnek. Kaffka Margit első irodalmi levelei – Wikiforrás. Szeretném egyszer a véleményét a prózámról. Egy kicsi dolgon szeretném megpróbálni - amelyik - (egy leánykollégium belső életét, a 20 éven túl is tanuló lányok lelki fejlődését vagy elfejlődését jelezve) - egész töretlen út még.
bürü -hidakon keltek át, vagy pedig vályúkon. Télen ugyanis a gulyakutak vályúi használaton kívül hevertek, s alkalmi révészek, az ún. gorzsások ezeket a vályúkat az átkelőhelyekhez vontatták. Itt mindegyik oldal kerekei alá egy-egy vályút tettek, a szekeret beemelték és áteveztek, illetőleg a gorzsások csáklyaszerű gorzsáikkal átlökdösték a vályúkat. Volt az alföldi magyarságnak egy különleges járműve, amely ma már, a megváltozott körülmények miatt teljesen kiveszett, ez az ún. sárhajó. Ez egy lapos, csónakszerű jármű volt, melyet ló húzott. Ez a sár tetején csúszott, mint a szán. Ennek nem volt akadálya sem a sár, sem a víz, sem a hó. Hírhedt lódöglesztő jármű volt; ma már múzeumokban is ritkaságként mutogatják. Nyaratszakán az utasok az ilyen összevágott országutakat messze elkerülték. Ilyenkor mindenütt út volt. Gyepen hajtottak, különösen, ha nem volt nagy teher a szekéren. Vetések közt azonban a rendes úton kellett járni. Itt aztán olyan port csináltak a szekerek, hogy csak úgy fuldoklott a szegény utas és a szegény igavonó pára.