Polly pocket város:4 ház +1 pizzéria+ 1 bálterem - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
6 190 Ft Áfá-val 9 710 Ft Raktáron > 5 darab Kézbesítés futárral legkésőbb: 8. 4. 2022 Szállítás díja: 1 890 Ft Vásárlással szerez 19 pontot Mattel Polly Pocket adventi naptár Termék leírása A kislányod az imádnivaló Polly Pocket babák szerelmese? Így biztosan nagyon megörvendezteted őt ezzel a remek karácsony előtti ajándékkal - a Polly Pocket Adventi naptárral. A gyerekek jól fogják érezni magukat a karácsonyvárásban és gyorsan eltelik az idejük, mert egészen december 25-ig minden nap kibonthatják a nagy meglepetések valamelyikét. Mikrobabák, motoros szánok, finomságok, hordható ékszerek, ló, nyuszi, liba, pingvinek, hóember és még sok más várja őket. A lányok játszhatnak a dolgokkal a zárt játszótéren, amely magában foglal egy havas tájat és egy meleg házat. A Polly Pocket babával és kiegészítőivel való játék fejleszti a kreativitást és a képzelőerőt. A Polly Pocket játék legfontosabb jellemzői - Adventi naptár A játék 4 éves kortól használható Az imádnivaló Polly Pocket babák szerelmeseinek Adventi naptár tele 25 meglepetéssel December 1-től minden nap egy ajándékot bonthatnak ki a gyerekek Ide tartoznak a mikrobabák, motoros szánok, pépek, hordható ékszerek, állatok és még sok más Játszótér hóval és házzal A Polly Pocket babával való játék fejleszti a kreativitást és a képzelőerőt Összesen 34 db Vélemények Megvásárolta 13 + zákazníkov Játszani és nálunk vásárolni megéri Szerezzen 100 hűségpontot az első vásárlása után
A kislányok csatlakozhatnak a kedvenc Barbie babájukhoz, aki a gyönyörű tengerparti házában tölti a hétvégét. Ebben a vagány és divatos kis lakban minden megtalálható, ami egy kényelmes hétvégéhez szükséges. A konyhájában beépített mosogató és tűzhely, valamint lehajtható konyhasziget és két étkezőszék kapott helyet. A hálószobában lehajtható ágy található egy puha mintás takaróval. A fürdőszobai wc teteje le- és felhajtható. A kinti medencében vidáman csobbanhatnak a Barbie lányok, hiszen a medence feltölthető vízzel. A dekoratív növény és a függő lampion lámpák pedig igazán hangulatossá varázsolják a nyaralót. A ház könnyedén összecsukható, a tető fogantyúként is használható, ami megkönnyíti a szállítást a kislányok számára. Jellemzők: - Összecsukható tengerparti ház - Bútorokkal - Kiegészítőkkel - A babákat nem tartalmazza - A ház mérete nyitott állapotban kb. 45 × 15 cm × 60 cm
A seattle-i banda legutóbbi lemeze még 2013-ban jelent meg The Devil Put Dinosaurs Here címmel, ami a második volt William DuVallal a frontvonalban. Noha túlzás lenne azt állítani, hogy 5 éves csendet tört meg az Alice In Chains a napokban kiadott Rainier Foggal, hiszen folyamatosan turnéztak, július 1-én pedig Magyarországra is visszatértek szűk 9 év elteltével ( koncertbeszámoló itt), nagyon vártunk már egy új anyagot. Az előző kettő után a jelenlegi felálláson lehetett érezni, hogy van még bennük energia, van még mit mondaniuk. S bár az eltelt idő nem volt kevés, azért nem emelkedett a Rainier Fog Chinese Democracy féle magasságokba, hogy az új Tool lemezről már ne is beszéljünk. Májusban kaptuk meg az első ízelítőt, a The One You Know ismerősen beteg nyitóriffje és a refrén harmóniái kb. olyannak hatottak, mint az első korty víz egy sivatagi túra után. Majd később a So Far Under - ami leginkább a The Devil Put Dinosaurs Here hangulatát idézte fel - csak tovább erősíthette bennünk azt az érzést, hogy nincs mitől félnünk.
Hogy Kurt Cobain és Chris Cornell nélkül a Nirvana és a Soundgarden történetének le kellett zárulnia, az tiszta sor. És ma már legalább ennyire egyértelmű, hogy az Alice In Chains sztorija nem érhetett véget Layne Staley halával, bármily karizmatikus frontember is volt. A Black Gives Way To Blue és a The Devil Put Dinosaurs Here albumok ismeretében ugyanis senki nem kérdőjelezheti meg, hogy a seattle-i csapatnak a továbbiakban is volt érvényes – ugyanakkor a klasszikus lemezekhez méltó színvonalú – mondanivalója. A Rainier Fog pedig talán végérvényesen meggyőz mindenkit arról, hogy a 2018-as Alice In Chains véletlenül sem tekinthető egy egykori rocklegenda igen meggyőző utódzenekarának. Egyrészt, mert – megkockáztatjuk – az új lemez talán két elődjénél is hajszálnyival erősebbre sikeredett, másrészt, mert a 2000-es évek kiadványai közül ez az anyag érezteti leginkább, hogy a zenekar új utakon jár. Természetesen ízig-vérig Chains-műről beszélünk, hangvételében azonban mégis valamennyire más, mint a korábbi anyagok.
megjelenés: 2018 kiadó: BMG pontszám: 10 /10 Szerinted hány pont? Lehet, merészség azt kijelenteni, hogy a DuVall-féle lemezek közül ez az új a legtartalmasabb, legjobb, legmélyebb, leginkább magával ragadó – ki-ki ízlése szerint alkalmazza a jelzőket, és biztos, hogy egy év múlva újra meg fogom vizsgálni ezt a kérdést, de jelenleg annyira közel érzem magamhoz ezeket a dalokat, mint mondjuk egy minden idők best of AIC válogatását. Mindenesetre a valóban túlzó jelzőket mellőzve főhajtás illeti Jerry Cantrellt, hogy ilyen mélyre engedett bennünket a saját legbenső intim szférájába – a lelkébe –, amihez elég csak beleolvasni pár dalszövegbe. Noha ízig-vérig Alice In Chains a zene, néhány "apróságot" tekintve, amelyek a lemez fő csapásvonalát is megadják, azt mondanám, hogy ez összességében több. De minél több? A soknál több? Úgy érzékeltetném, hogy más, rájuk korábban nem jellemző ízeket is megvillantanak, ez pedig magasabbra helyezi ezeket a dalokat. (És megint, minél magasabbra? Mi a magasság mércéje egyáltalán?... )
Ez egy mestermű, és ezek után mást már felesleges is mondanom. Összességében az egész Rainier Fogra jellemző, hogy elképesztően dallamos, különösen az énektémák terén, ráadásul DuVall és Cantrell hangja között is szinte teljesen elmosódnak már a határok. Duettként éneklik végig az egész lemezt, tökélyre fejlesztették az évek során ezt az előadásmódot. Olyannyira, hogy még úgy is fontosnak tartottam ezt kiemelni, hogy valójában ez a megszólalás már a kezdetek óta az Alice In Chains védjegye, ahogy azt mindenki kívülről fújja. Egyszerűen az az érzése támad az embernek, hogy így aztán még soha nem szólt. Hihetetlen harmónia kapcsolja össze a két frontembert. Egész más szisztéma mentén dolgoznak ők együtt, mint ahogy Cantrell és Staley tette, csak a módszer veleje az, ami változatlan maradt. Így a Rainier Fog azt kell mondjam, minden nemében kellemes csalódás volt. Visszatekintés ez a múltba, az a fajta, amikor az ember végre túllép már az árnyakon, de még utoljára vet egy pillantást maga mögé, mielőtt végleg elengedné az egészet.
De át kellett állítani pár érzékelőt belül a fejemben, hogy megértsem ez ma az Alice In Chains. Ide vehetjük még a dalszövegek által vetített, számolatlan személyes élményt, akkor lassan kitisztul a kép, és rájövök, ez egy önvallomás, egy kitárulkozás arról a helyzetről, ahol most Cantrell tart. Szinte teljesen magányosan az általa is kialakított zenei színtéren. Ezernyi fájdalommal, olyan végtelenül és sebezhetően őszintén, hogy az embernek az első pillanatokban megdöbbeni sincs ideje. Lassan vált számomra világossá, mit is akartak átadni nekem, és sok százezer rajongónak ezzel a lemezzel. Olyan helyen van most az Alice In Chains, ahol csak nagyon kevesen vannak. Abból a szemszögből a világ valahogy így néz ki. Sokszor érzem én is hasonlóan magam, de picit megleptek ezzel a dalcsokorral. Ezt nem is tagadom. Nem tudom mire számítottam, viszont ez a lemez mellbeverős, nyílt és a maga módján lehengerlő. Ettől zseniális társaság az AIC, köszönet érte. Értékelés: 5/5 infók: tracklist: 01. The One You Know 02.
Így volt ugye? Ismerd be. Nem baj, de akkor most nagyon meg fogsz lepődni. " Ilyen gondolatok motoszkáltak a fejemben, és habár imádom azt az albumot elejétől végéig, de hálát adok Jerry Cantrellnek, William DuVallnak, Mike Ineznek és Seann Kinneynek, hogy nem olyan, olcsó trükkökkel próbálkoztak, mint gyakorlatilag a saját régebbi dalaikat lenyúlni, a kreativitás bármiféle jele nélkül. Egy nóta van, amit nem tudok igazán hová tenni, a Deaf Ears Blind Eyes. Egy kicsit semmilyen lett, pedig érdekes benne a zongorabetét, ami ráadásul még meg is lepett. Gyönyörű harmóniákkal operál a gitárszóló, az azt követő énektémáról már nem is beszélve. De mégis kevés. A Maybe viszont egyből visszaránt. Kifejezetten tetszenek benne a bontogatott akusztikus gitárfutamok és újfent a refrén. Jön aztán So Far Under, ami a második kislemez volt, így ismerhetjük már egy ideje. Számomra ez inkább a lemez azon, egyébként kisebbik részéhez tartozik, amelyekre kevésbé jellemző a Rainier Fog egyedi atmoszférája.