Kuba számára az esemény a szovjetek árulásával végződött, nehezményezték, hogy a válság végét egyedül Kennedy és Hruscsov döntötte el, és Castrónak nem volt beleszólása a helyzet alakulásába. A két szuperhatalom ekkor ismerte fel, hogy bármikor nukleáris háború törhetett volna ki, így aztán hamarosan megállapodás született a két fél között, egy úgynevezett forródrót kiépítéséről, amin keresztül meggyorsult a kommunikáció az USA és a Szovjetunió között, csökkentve ezzel egy esetleg elhamarkodott nukleáris lépés valószínűségét, ami katasztrófába torkolna. Sokan a kubai válsággal hozták összefüggésbe Hruscsov eltávolítását, illetve Kennedy dallasi meggyilkolását. Végül ki kell jelenteni, hogy Hruscsov és Kennedy akkori határozott és higgadt fellépése szükséges volt a tragédia elkerüléséhez, ezzel megmentették bolygónkat egy nukleáris katasztrófától. Felhasznált irodalom: Diószegi István, Harsányi Iván, Németh István: 20. századi egyetemes történet III. kötet 1945–1995 Európán kívüli országok.
Mivel felderítésük szerint a rakétaszállítmányok zöme még útban volt, ezért az elnök a tengeri blokád mellett döntött. Ez bizonyította elszántságát, de időt engedett Hruscsovnak arra, hogy megfontolt válaszlépéseket tegyen. Amikor az elnök 1962. október 23-án egy televíziós beszédében elemezte az eseményeket és ismertette az ellenlépéseket, már nemcsak az USA, hanem a NATO és más szövetséges erők is riadókészültségben álltak. Ugyanez volt érvényes a Varsói Szerződésre is. A következő napokban az egész emberiség feszült figyelemmel kísérte a két nagyhatalom alkudozását. Kennedy választás elé állította Hruscsovot: vagy kivonják a rakétákat, vagy az USA megelőző csapást mér a szigetországra. Végül a Szovjetunió engedett, elszállította rakétáit, ennek fejében az USA ígéretet tett arra, hogy feloldja a blokádot és nem támadja meg Kubát. (Mivel Castrót nem tájékoztatták az alkuról előre, a kubai-szovjet viszony évekre megromlott. ) A világ tudomásul vette a nukleáris patthelyzetet, amit akkoriban így fogalmaztak meg: "aki ezt a fegyvert elsőnek beveti, az másodikként hal meg".
A hidegháború során, az amerikaiak nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat telepítettek Olaszországba, Nagy-Britanniába és Törökországba, ezek komolyan veszélyeztették a Szovjetunió biztonságát, amit a szovjet fél természetesen nem hagyhatott figyelmen kívül. 1961-ben a Szovjetunióban nagyarányú rakétagyártás kezdődött, a konfliktust megelőző hónapokban pedig szovjet katonai tanácsadók serege és számos hadirakományt szállító hajó érkezett a kubai kikötőkbe. Az Egyesült Államok U–2-es kémrepülőgépei révén mindezekről gyorsan tudomást szerzett, de az amerikai vezetés kezdetben nem hitte el, hogy Hruscsov ilyen komoly és kockázatos lépésre szánja el magát. A szovjetek úgy gondolták, hogy még évekig nem fogják Amerikát utolérni az interkontinentális rakéták számában, viszont ha közepes hatósugarú rakétákat tudnak Kubába telepíteni, akkor helyreáll a katonai egyensúly a két szuperhatalom között. Hruscsov ez a tervet már 1962 májusában kidolgozta, majd ezt követően a szovjetek rövid és közepes hatótávolságú rakétára szerelt atomfegyvereket telepítettek Fidel Castro országába.
Célunk olyan dokumentumok válogatása volt, amelyek eddig kevésbé voltak ismertek. Közreadunk olyan, a magyarországi közvélemény hangulatában történt változásokról készült jelentéseket is, amelyek tükrözik a hazai átlagemberekben véleményét az eseményekről. Más dokumentumok – főként követségi feljegyzések, jelentések – a válság alatti egyeztetések folyamatát tárják az olvasók elé. Két forrás angol nyelven már napvilágot látott, forrásértékük miatt azonban újraközöljük azokat. A válság előzményei A kubai válság gyökerei az 1962. év végén kirobbant konfliktust megelőző időszakra vezethetők vissza és egyrészről a hidegháború természetében keresendők, viszont a megoldás arra utal, hogy túl vagyunk a "klasszikus" hidegháború időszakán. A Fidel Castro nevével és tevékenységével jelzett periódus kezdete az 1953. évre nyúlik vissza, amikor Castro a Fulgencio Batista által vezetett katonai diktatúra megdöntése ellen -többedmagával, köztük Che Guevará val – gerillaharcot kezdeményezett. A több évig tartó váltakozó sikerű harc végén, 1958. december 31-én, Batista elmenekült Kubából, és a forradalmi hadsereg 1959. január 1-jén bevonult Havannába.
Ezen a napon a Kuba felé tartó szovjet hajók megálltak vagy visszafordultak. Kennedy mindenképpen el akarta kerülni a fegyveres konfliktust, elrendelte, hogy minden amerikai hajón legyen oroszul beszélő tiszt. Emellett minden jogot magához vont – ezzel elkerülte, hogy valamelyik bátor katonai vezető elhamarkodott lépést tegyen "Amerika érdekében" jeligével. ENSZ-válságtanácskozás: Október 26-án New Yorkban összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, de a feszült ülést elnapolták, miközben a hírek arról érkeztek, felgyorsultak a rakétatelepítési műveletek. Az ENSZ ülésén egyébként Adlai Stevenson amerikai ENSZ-nagykövet bemutatta azokat a légifelvételeket, amelyek bizonyították a kubai bázisok létrejöttét, ezt a szovjet diplomata letagadta. Ahogyan a 13 nap című filmben is látjuk, az oroszok az egyik televíziós társaság tudósítóján keresztül tettek ajánlatot. Egy Alexander Formin nevű diplomata John Scali (ABC televízió) riporterrel találkozott. Scali vitte az ajánlatot a külügyminisztériumba október 26-án.
Kuba 1902-ben lett független, amikor a szigetet gyarmatként uraló spanyolokat az amerikaiak elűzték. A békekötéshez kapcsolódó Platt nyilatkozat azonban egészen 1934-ig nem biztosított teljes függetlenséget Kubának, mivel fenntartotta az USA beavatkozásának jogát. Később egy Fulgencio Batista nevű katona puccsal szerezte meg a hatalmat, majd 1944-ben legitimálta elnöki jogait, amikor hivatalosan is megválasztatta magát. Később 1948-52 közt veszített, így rövid demokratikus rendszer következett Kubában, ám 1952-ben újra puccsal Batista lett az elnök. Egy Fidel Castro nevű fiatal jogász 1953-ban tűnt fel először a történelem színpadán, amikor egy ellenállási csoportot szervezve próbálta elűzni Batistát Kubából. Kísérlete ekkor még kudarcot vallott, így két évre börtönbe kellett vonulnia. Szabadulása után Mexikóban utazott forradalmárokat toborozni, ekkor csatlakozott hozzá az argentin Che Guevara. Közös csapataikkal 1956-ban szálltak partra Kubában, és rögtön gerilla akciókba kezdtek laktanyák ellen.
Később egyre több szovjet felségjelű hajót fedeztek fel a karibi térségben. Őszre kiderült, föld-levegő rakétákat telepített a Szovjetunió Kubában, melyekről az amerikai kémrepülők felvételeket is készítettek. Ezek 2000 kilométeres hatótávolságú rakéták voltak, amelyek kilövés után akár Washingtont is elérték volna – a rakétákra atomfegyvereket telepítettek. Miután a fotókat elemezték, kiderült, a bázisok folyamatosan épülnek a szigeten. Kennedy tanácsadói megosztottak voltak, egyesek azonnali légicsapással válaszoltak volna, mások a diplomáciai út helyességét szorgalmazták, valamint egy tengeri blokád bevezetését. Hatrészes dokumentumfilm a Discoveryn az eseményekről: Kennedyn hatalmas nyomás volt, már csak azért is, mert a közvélemény semmit sem tudott a "veszélyről". Október 18-án fogadta a Fehér Házban a szovjet külügyminisztert, Andrej Gromykót, de nem hozta szóba a rakétabázisok kérdését, azt várta, majd kollégája teszi ezt meg helyett. Gromyko nem tette meg. 1962. október 20-án Kennedy összehívta legszűkebb tanácsadóit, és úgy döntött, a blokád lesz a helyes megoldás, így megindult a mozgósítás.
Ár-értékben megfizethető. Picit az átlag feletti az ár képzés. 3 főre 20. 000. - körül fizettünk. Monjuk Gergő vitt haza két adag kaját is. Persze volt Steak is a mesés ételek között. Az ételek mérete és minősége nem hagy kivetnivalót maga után. A tálalás mesés. A szervírozás szakszerű. Az étlap nem brutálisan szerteágazó. De az új ízek hallatán így is nehéz választani. Burgerből a nagyot ajánlom. Édesburgonya kötelező. A helyben sütött kukorica mesés. A desszert is szuper. A burgerek igazán zamatosak és egyediek. Nézzétek csak meg a képeket. A képről az étel a szátokba ugrik. Soul food kazinczy utca 1. :))) Biztos vagyok benne, hogy vissza térek. Bátran ajánlom. hu Tamas Matuska:: 27 enero 2018 21:50:10 Szerencsénk volt mert szombat este pont volt 8 személyre hely, sőt még gyerekszéket is adtak. A kiszolgálás gyors és profi volt. A kaják különlegesek, bár hamburgerből már ettem jobbat, a körítés feljavította. A hely egyetlen hátránya a szűkös hely. Remélem még visszatérünk.
A SoulFood ugyanis már abban a pillanatban szimpatikus lett, amikor beléptünk, még szimpatikusabb, amikor a pincérekkel váltottunk pár szót, akik tényleg lelkesen magyaráztak az ételekről, de egyébként is barátságosak, de nem tolakodóak voltak, amikor meg megláttam a kikészített tabascót meg azt, hogy sörből sem szart csapolnak, már aggódtam, hogy mi lesz a kajával. Nem kellett volna, semmi hiányérzet nem maradt bennem. Soul food kazinczy utca budapest. A gasztroírók, csóró hülyegyerekek és kíváncsi, nyitott felnőttek módjára persze össze-vissza belezabáltunk egymás kajájába, a csontos csirkét kézzel ettük, nagyokat röhögtünk, hallgattuk a jó zenét, és úgy általában meg voltunk békélve a világgal, mindezt, ha már árakat is kell említeni a mai világban, nem is iszonyú drágán – az ember dobjon rá egy ezrest a körúti kebabra, aztán nagyjából egy étel áránál tart. Vannak burgerek meg szendvicsek is, a po' boyt mindenképpen kipróbálom majd, de most rendes meleg ételről volt szó. Kezdjük a levessel: valami shrimpes-kagylós-tejszínes cucc volt, visszafogott, finom fűszerezéssel, hogy pontosan micsoda, azt meg nem mondom, de a kagylóhús meg a lé kiválóan harmonizált egymással, és nem vitték túlzásba a koriander-attakot sem – ezt mondjuk mexikói helyeken tapasztaltam néhányszor, mindent teleraktak azzal a poloskaszagú gazzal.