:) Március 16. Jó, talán tényleg berendeltem, az elém rakott tál elég lett volna egy kisebb gerillacsapatnak is, de mindegy. – Jó étvágyat – vigyorgott Cortez, ami ezt jelentette: "tuti, hogy ott hagyod". – Köszi, neked is – vigyorogtam vissza, ami pedig ezt: "hah, nem ismersz te engem, tizenhét éve anyu főztjén élek, kihasznélom, ha rendes kaját kapok". Március 3. – Úúú, itt van a kocsi? – tapsikolt Virág. – Itt – bólintott Cortez. – Ijjj, és akkor megyünk? Megígérted… – kezdte izgatottan. – Persze – vágott a szavába Cortez, és röhögve összenéztek Ricsivel. – Miről van szó? – néztem felváltva rájuk. – Emó szeretne kocsimosóba menni. Ezzel nyaggatja Cortezt három napja – magyarázta meg Ricsi. – Miért? – Mert az tök jó – felelte Virág a szerinte teljesen egyértelműen. Aha. Leiner laura ballagási idézetek. Értem. :) Február 27. A plázába érve rájöttem, fogalmam sincs, mit keresünk ott, úgyhogy amikor beléptünk, kérdőn néztem felé. – Mozi? – Nem – vonta meg a vállát. – Oké, de akkor mit csinálunk itt? – csodálkoztam, miközben kikerültem egy halom embert.
A fiúk nem igazán ismerik a "hisztinyelvet". Pedig annyira egyszerű. Mindig pont az ellenkezőjét kell csinálni, mint amit mondunk. Ha azt kérem, ne hívjon, elvárom, hogy hívjon. Ha azt mondom, haza akarok menni, egyébként nem akarok. Idézet: Leiner Laura: - Neked nincs olyan együttes, akiért. Ha azt mondom semmi bajom, egyértelmű, hogy nagyon is van baj. De ezt nem mindenki tudja. Így hiába ültem a babzsákfotelemben, a mobilomat szorongatva, nem szólalt meg. Furcsán működik az emberi agy, az egyik pillanatban még zokogunk, mert úgy érezzük, kitépték a szívünket, elnyelnek az emlékek és belehalunk a keserűségbe. A másik pillanatban viszont kilépünk a De Gaulle reptér ajtaján, megérezzük az illatot, megpillantjuk a sorakozó taxikat, a fülünket pedig minden irányból francia szavak ütik meg, és hirtelen úgy érezzük, hogy hazaértünk. Mégiscsak érdekes lehetett pár blogbejegyzésem, ha felkeltette a közösségi addikt húgom érdeklődését. Ez azért boldogsággal töltött el, és bár még taknyos, bízom benne, hogy pár év múlva lesznek igazi és nem csak online barátai, akikkel elmehet egy (... ) hétre, hogy a virtuális élményeken kívül valódit is tapasztaljon.
– Na jó, sürgősen írjatok ki pár évszámot – dobtam át Virág padjára a füzetem. – Köki – bólintott. – Ööö, izé – tette hozzá. – Kábé hol tartunk? – Virág! – csóváltam a fejem. – Az utolsó oldal. – De az üres – csodálkozott. – Mármint az utolsó teleírt oldal – sóhajtottam. – Úúú, megvan. Április 12. Mikor Cortez bekapcsolta a PS-t, és szinte egy pillanat alatt belefolyt a játékba, én mosolyogva nyitottam fel a könyvem. Persze, ez most úgy hangzik, mintha tök unalmasak lennénk, én csendben olvastam, ő meg játszott, és egyébként felmerülhet a kérdés, hogy így akkor mi értelme együtt tölteni a délutánt. Ez jogos. Leiner Laura könyvei: SZJG 8/1 Idézetek*-*. Lenne. Csak mégsem az, mert attól függetlenül, hogy mindketten azt csináltuk, amit külön is tettünk volna, mégis együtt tudtuk. És amikor Cortez rám nézett, hogy "láttad ezt??? ", akkor én összecsukva a könyvem bólintottam, és pár pillanatig figyeltem a képernyőt, amikor pedig felnéztem az oldalból és felháborodva magyaráztam, hogy "úgy sajnálom Hestert! ", Cortez elszakította a tekintetét a tévéről, és meghallgatta, hogy tulajdonképpen ki az a Hester és miért sajnálom annyira.
Felgyújthatnak egy épületet, betörhetnek bárhová, és elrabolhatnak bármit, ami a kezük ügyébe kerül, mert úgy sem tudják elkapni őket. Nathan vérszerződést köt Richarddal és követi őt mindenben, segít neki, bármit tervel ki, mert hiszi, hogy ezzel ő is annyira fontos lehet a számára, mint amennyire neki fontos a fiú. Richardot már nem elégítik ki gyújtogatások és rablások, egyre nagyobb izgalomra van szüksége, hogy bizonyíthassa a felsőbbrendűségét, sőt, a legnagyobbra: gyilkosságra. Kiterveli, hogyan raboljanak el és öljenek meg egy kisfiút, majd követeljenek váltságdíjat érte. Vagyis megalkotja a tökéletes bűntényt, amit végre is hajtanak, tudva, hogy a lebukás veszélye szinte a nullával egyenlő. De azzal nem számol, hogy Nathan elhagyja a tett helyszínén a szemüvegét, amit a rendőrség megtalál, és azzal sem, hogy rövid úton a börtönben találja magát. De ez az út minden, csak nem egyenes, és a végén kiderül, hogy talán nem is Richard az okosabb és az igazi manipulátor. Az Izgass fel!
Az önimádó Gaston szerepébe Szentmártoni Norman bújt, aki hosszú évek óta alakítja a Szörnyeteget is. Le sem tudná tagadni sportemberi mivoltát, nagy termetű, erős férfi. Fényes, fekete parókájával, testre simuló ruhájával, na és persze önimádatával pontosan olyan volt, mint ha az 1991-es rajzfilmből lépett volna elő. Férjem nem hasonlítgatott, szerinte "Ezt az embert rajzolták". A kastély komor, sötét világát a személyzet hivatott színessé és élettelivé tenni a darabban. Angler Balázs Monsieur Kanócként és Peller Károly Mister Ketyegi ként folyton perlekedő, vicces kettőst alkottak. Polyák Lilla Kannamama ként terelgette szeleburdi társait és kisfiát, Csészikét, vagyis Maszlag Bálintot, a feledékeny Madame de la Nagy Böhömöt, Váradi Mónikát, és Babette -t, vagyis Füredi Nikolett et. Fontos szerepük van az előadásban: ők jelképezik a jövőbe vetett hitet, a reményt. Ők mutatják be a közösség szerepének fontosságát az egyén életében, döntéseiben, legyen a hatásuk jó, avagy rossz. Mert a közösségnek személyiségformáló hatása van, és terelni tudja az embert bármelyik véglet felé.
És még sokkal többet. Van abban valami lehengerlő, amikor egy kisebb teremben, a nézőtől karnyújtásnyi, sőt, rövid centiméterekben mérhető távolságra játszanak a színészek. Bár ez esetben a játék szó talán nem is helyénvaló, mert nem Cseh Dávid Péter t láttam, hanem Richardot, nem Horváth Dániel t és Végh Péter t, hanem a fiatal és idős Nathant. Egy pszichopata manipulátort, egy szerelme tárgyát vakon követő fiút, és a szerelmét a síron túl is imádó idős férfit. A kicsi, többfunkciós tárgyakkal ötletesen berendezett színpad és a kisebb nézőtér egyszerre volt intim, és a feldolgozott téma súlya és mondanivalója miatt világméretű. A színészek csakis egymásra és önmagukba figyelése, tökéletesen zökkenőmentes alakítása odaszögezett a székbe. Egyszerre voltam elvarázsolt és döbbent, szomorú és dühös, zavarodott és gyanakvó. Gyűlöltem Richardot, ugyanakkor néha szinte megsajnáltam, de úgy vonzott engem is, mint Nathant, pont úgy, mint molylepkét a lámpafény, és ezért csodáltam és imádtam Cseh Dávid Pétert.
Azóta sem megy ki a fejemből a pszichológiai tanulmányaim ellenére, hogy születhet-e valaki pszichopatának vagy csak a körülmények tehetik azzá. Utálhatja-e egy fiú az öccsét annyira, hogy felmerüljön benne a gondolat, hogy megölje? Lehet-e egy szülőnek kedvenc gyereke, vagy csak azért fordul a kisebb felé, mert érzi, hogy valami gond van a másikkal? Sajnáltam Nathant, és néha szinte gyűlöltem, és ezért viszolyogva szerettem Horváth Dánielt és Végh Pétert. Az emberi gyengeség, a jó és a rossz képességének felismerése, de saját testi-lelki vágyának alárendelése nagyon is emberi tulajdonság. Olyan sok emberi élet múlt már ezen, és emberi sors dőlt el, és sajnos ezen semmi sem fog változtatni a jelenben és a jövőben sem. A darab műfaja thriller musical, és ahogy visszatekintek a tegnap esti előadásra, összemosódik bennem a próza és a zongorajátékkal kísért ének. A dalok tökéletesen beleilleszkedtek a darabba, nem rántották ki belőle a nézőt, csak tovább növelték a feszültséget. Ha az ember nem beszél magyarul, akár azt is hihette volna, hogy Dávid szép, telt hangján épp szerelmi évődésről énekelt, nem pedig Richard tervéről, hogy öljék meg az öccsét.
Köszönöm az élményt az alkotóknak és legfőképp a három színésznek és az őket kísérő zongoristának! Színlap: # Izgass fel Youtube csatornája
1958-at írunk. Nathan 34 éve tölti életfogytig, plusz 99 évig tartó börtönbüntetését. Az 5. kegyelmi tárgyalására érkezik. Azt mondják, az 5. az igazi. A férfi elmeséli, hogy mit tett, de a kegyelmi bizottság arra kíváncsi, hogy miért. És a néző is. Az Izgass fel! című, háromszereplős thriller musical az idős Nathan visszaemlékezésén keresztül mutatja be az évszázad perét eredményező bűntényt, ami a halálbüntetés eltörléséhez is vezetett egy mesteri védőbeszéd alapján. Két 19 éves, az átlagosnál magasabb intelligenciával rendelkező, gazdag családból származó fiú kapcsolata bontakozik ki előttünk. Ez a kapcsolat azonban nem egy szokásos barátságról szól, hanem a manipulációról és a szerelemről. Richard szereti az izgalmat. De nem az átlagos izgalomra vágyik, és ez a vágy sokkal inkább megszállottság, mintsem egészséges kíváncsiság. Hogy mire vágyik? Például arra, hogy felgyújtson egy épületet, és nézze, ahogy leég. És mi Nathan vágya? Ő Richard-ot akarja. Szerelmes belé, isteníti. Richard viszont Nietzsche filozófiáját isteníti, és úgy találja, hogy ő és vele Nathan is emberfeletti ember, Übermensch, mivel gazdag és okos, ezért a társadalom többi tagja fölött állnak, és így bármit megtehetnek.