Összegyűjtötte hát a király a temérdek lányokat palotájába, a mennyi csak fért, s mindenik mellé egy egy katonát állított, kiknek az volt kötelességök, hogy a magok úrlányainak nevét az asztalon levő gyöngyökből rakják ki; a gyöngyök azé lesznek, ki előtt a rozmarinszál meghajol; ha pedig senki előtt sem hajol meg, mindeniké a maga neve. A mint ott ülnek sorban, jön a király, kezében hozva a rozmarinszálat. Végig viszi a leányok előtt, de az egyik előtt sem hajolt meg. Másnap megint más leányokat, szebbnél szebbeket gyűjtetett össze, de a rozmarinszál akkor sem hajolt meg egy előtt se. Harmadik nap szinte ugy lett, akkor sem hajolt meg a rozmarinszál. Mit csináljon most már; gondolkozék magában, hol keresse fel élete párját. A mint így tűnődött éjszaka, látja, hogy valami suhan be az ablakon s egyenesen a rozmarinra száll, s elkezd szépen beszélgetni hozzá. Én a királynak háladatossággal tartozom, mert ő engemet már kétszer szabadított meg a sólyom körmei közül, igy beszélt a kis aranyos madár, mert a volt, a mi az ablakon besuhant; most lefizethetném adósságomat, el tudnám vezetni azon leányhoz, ki előtt te meghajolsz.
És kincseket, sok kincseket fogsz kapni. Te leszel nemcsak a legszebb, de a legelső asszony az országban. Kétszáz pávád és négyszáz rabszolgád lesz. Szereted az ékszereket? Kincstáramban kiválogathatod a legszebb gyűrűket, kösöntyűket... De te szeretsz-e engem? - Miért kérded ezt? - Felelj őszintén. Nem bántasz meg egyáltalán vele, ha akármily őszinte is vagy hozzám. Eddig csak azzal törődtem, hogy én szeretlek-e téged és elfelejtettem megkérdezni, vajon te is szeretsz-e engem? - Nem ölellek-e és nem csókollak-e? - Mondd, Ulla, voltál-e már oly szerelmes, hogy kínodban a kezedet haraptad úgy, hogy a vér kiserkedt? - Nem szerettem soha senkit. - Én vagyok az első szerelmed? Mondd ezt! Jól esik hallanom, akkor is, ha nem igaz. - Te nem hiszel nekem, király! - Hiszek, Ulla, hiszek... A földműves holdvilág mellett tolta az ekéjét és magában elmélkedett: - Rászánom az éjszakámat és fölszántom parlagomat. Nagy adót vetett ki Ashoka király, meg kell dolgozni érte. Ashoka erős kézzel uralkodik a birodalmon és tíz év alatt rendbe szedte az ország szénáját.
21. Monda ő: Adassék a Súnemből való Abiság Adóniának, a te testvérednek feleségül. 22. Akkor felele Salamon király, és monda az ő anyjának: De miért kéred te a Súnembeli Abiságot Adóniának? Kérjed néki az országot is; mert ő az én bátyám, és vele egyetért Abjátár pap, és Joáb, a Séruja fia. 23. És megesküvék Salamon király az Úrra, mondván: Úgy cselekedjék velem az Isten, és úgy segéljen, hogy Adónia a saját élete ellen szólotta ezt a beszédet! 24. Most azért él az Úr, a ki megerősített engem és ültetett engem az én atyámnak, Dávidnak királyi székibe, és a ki házat szerzett nékem, a mint megmondotta volt: ma Adóniának meg kell halnia! 25. Elküldé azért Salamon király Benáját, a Jójada fiát, a ki levágá őt, és meghala. 26. Abjátár papnak pedig monda a király: Menj el Anathótba, a te jószágodba, mert halálnak fia vagy; de ma meg nem öletlek, mivel te hordoztad az Úr Istennek ládáját Dávid, az én atyám előtt, és mivel az én atyámnak minden nyomorúságaiban részes voltál. 27. És kiűzé Salamon Abjátárt, hogy ne legyen az Úrnak papja, hogy beteljesedjék az Úrnak beszéde, a melyet szólott vala az Éli háza felől Silóban.
6 Cselekedjél a te bölcseséged szerint, és ne engedd, hogy megőszülvén, békességgel menjen a koporsóba. 7 De a gileádbeli Barzillainak fiaival cselekedjél irgalmasságot, és legyenek a te asztalod vendégei, mert így közeledtek ők is hozzám, mikor Absolon, a te testvéred elől menekültem. 8 És ímé veled van Sémei, Gérának fia, a Bahurimbeli Benjáminita, aki gyalázatosan szidalmazott akkor, mikor Mahanáimba mentem; de aztán, mikor elém alájött a Jordánhoz, megesküdtem néki az Úrra, és mondék: Nem öllek meg téged fegyverrel; 9 Te azonban ne hagyd őt büntetés nélkül, és mivel eszes férfiú vagy, tudod, mit kelljen cselekedned vele, hogy az ő vénségét vérrel bocsássad a koporsóba. 10 Azután elaludt Dávid az ő atyáival, és eltemetteték a Dávid városában. 11 Az idő pedig, amelyben uralkodék Dávid Izráelen, negyven esztendő. Hebronban uralkodék hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig uralkodék harminchárom esztendeig. 12 Azután Salamon ült Dávidnak, az ő atyjának királyi székibe, és megerősödék az ő királyi birodalma felette igen.