Azzal az egyetlen, fénylő könnycseppel. Döbbenetes, milyen könnyen el lehet szakadni valakitől, akár örökre is. Ezért ha találtok valakit, akit meg akartok tartani, tegyetek is érte! Magam leszek a zúzmara, a hóval olvadok. Elillanok, akár a tél, akár a sóhajok. Nem tudni, merre visz az út, ki tudja, láthatlak–e még, lehet, hogy holnap a szívemet eltévedt golyó tépi szét. Tudom, hogy ez rémes, de tiszta szívemből érzem, hogy megtalálod azt a személyt, aki pontosan arra vágyik, amire te. Megadja neked azt, amit megérdemelsz. De nem én vagyok az. Jó volna lenni még talán de mit is tegyek ha nem lehet a szótáradba írj be s néha lapozz föl engem és leszek. A lány gyengéden elmosolyodott, a végső búcsú fájdalmával. Egy pillanatra görcsbe rándult a szíve, agyán pedig átfutottak a baljós igék: soha, soha nem látlak többé. Most elköszöni kell, csendesen. Remélni, hogy nyomot hagyok a szíveken. Ígérd meg nekem, hogy nem felejtesz el, hiszen a részem vagy és a szívemben mindig ott leszel. "
Nem számít merre, csak el, tőled el. Mit mondhatnál, mit mondhatnék, Elkoptunk rég, szemeinkből nézd, hova tűnt a fény? Bejegyzés navigáció
Nem volt senkid, szükséged volt rám, a bánatból boldogság vált, mert nekem is szükségem volt rád. Jól emlékszem rá, játszottunk sokat, és nem feledem az esős napokat. A kandallónál ültünk, te meg én. Egyszer sajnos minden véget ér. A búcsú fáj nagyon, a válás oly szomorú, de szívemben él emléked, soha nem feledlek téged. Búcsú! dadog e szó az ajkon, könnyben ázva, s kegyetlen félbevág szerelmet, örömöt, benne szívig hasít üdvünknek távozása, szó, mit el nem takar, csak ami már örök. Úgy intek búcsút a régi barátoknak, Mint akik a végén csak azért találkoztak, Egy kézfogás, nem más, ennyi, ami megmarad, Gerinctelen lettél, úgysem embereled meg magad. Szeretni annyi, mint feledni és elengedni. Miből készült az anyag, melyet elszakítanak az emberek, mikor "szakítanak"? A magyar nyelv szavai pontosak, érzékletesek; belső és jelképes értelmükre érdemes mindig odafigyelni; tehát; két ember elválik egymástól, "szakítanak", s e pillanatokban csakugyan elszakad valamilyen finom huzal, fonál, érzésből, vonzalomból, ingerből, kíváncsiságból, szomorúságból, vágyból szőtt... asztrálszövet, mely eddig együtt tartotta őket.