-án rendezték meg a Milan-Sampierdarenese (1-2) mérkőzést, míg az olasz válogatott 1927. február 20. -án 2-2-es döntetlen ért el itt a csehszlovák nemzeti tizenegy ellen. 1945-ig (egyes források szerint '47-ig) kizárólag az AC Milannak adott otthont a létesítmény, az Inter ezen időszakban a Sempione Parkban az Arena Civica-ban játszotta hazai találkozóit. 1934-ben Olaszország adott otthont a világbajnokságnak, így természetesen a San Siroban is rendeztek válogatott mérkőzéseket, köztük az egyik elődöntőt is, ahol a Squadra Azzurra 1-0-ra felülmúlta Ausztriát, majd később megnyerte a VB-t is. A szentély az idők folyamán, míg elérte mai impozáns alakját, számos felújításon ment keresztül. 1935-ben a város tulajdonába került a stadion (napjainkban is a városi önkormányzat a tulajdonos, a két csapat bérleti díjat fizet), és döntés született a bővítésről. A futball ez idő tájt egyre inkább tömegjelenséggé vált mind a világon, mind Olaszországban. Az emberek tízezrével tódultak a stadionokba, és a San Sironak alkalmazkodnia kellett ehhez.
húszezerrel, és ekkor készült el végleg az elektromos világítás a stadionban. A 60-a években elektromos eredményjelzővel, a hetvenes években pedig új reflektor állványokkal lett gazdagabb a stadiont. 1980. március 3-án egy kőből készült emléktáblát helyeztek el a főbejáratnál, Giuseppe Meazza nevével. Ekkor már majdnem úgy nézett ki a stadion, mint ahogy a mai szemlélő látja. Az 1990-es a VB-re aztán végre elnyerte a stadion a mai formáját. A létesítmény jelenleg egyébként Milánó város önkormányzatának tulajdonában van. Ekkor (1990) épült meg a harmadik szint, és az üvegszálas tetőszerkezet tartó tizenegy torony. Először mind a 11 tornyot belülre akarták rakni, de mivel nem találtak neki helyet ezért csak négyet raktak be, a négy sarokba. A tetőszerkezet amúgy nem vált be, mert a gyep nem kap tőle elég napfényt, így azzal állandó baj van a stadionban. Egyesek ez miatt csak "krumpliföldnek" hívják a stadion gyepét. A Világbajnokság dátumához kötődik, hogy szintén ekkor nevezték át a stadiont San Siro-ról, Giuseppe Meazza stadionra, a híres Inter játékos emlékének adózva.
(Hozzáférés: 2011. február 26. ) Stadio Giuseppe Meazza (magyar nyelven). Népsport. [2011. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. ) m v sz A Serie A stadionjai 2009–10 -ben Atleti · Barbera · Bentegodi · Dall'Ara · Ferraris · Franchi (Firenze) · Franchi (Siena) · Friuli · Massimino Olimpico (Róma) · Olimpico (Torino) · Picchi · San Nicola · San Paolo · San Siro · Sant'Elia · Tardini
[2] [3] Felújítások [ szerkesztés] 1939: Megnövelték a lelátó befogadóképességét, lezárták a sarkokat. Az Olaszország - Anglia meccsen a befogadóképesség 55 000 főre növekedett. 1939: Az év végén 65 000 fő nézhette az Olaszország - Németország összecsapást. 1940: Két erkély építésével elértek 125 000 főnyi befogadóképességet. 1952: Az Olaszország - Brazília mérkőzést 150 000 néző követhette a San Siróban. 1980: Magyar elektronikus eredményjelző tábla üzembehelyezése - Elektroimpex 1985: A Heysel Stadionbeli baleset után a férőhelyek számát 90 000-re csökkentették.
A Heysel tragédiát követően, biztonsági okokból mintegy 15. 000-rel csökkentették a férőhelyek számát. Az 1990-es világbajnokság előtt történt az utolsó komolyabb átalakítás. Ekkor épült meg a tizenegy darab, jellegzetes, csavart alakú torony, melyek egyrészt elérhetővé tették a szintén ekkor épülő harmadik karéjt, másrészt a négy sarkon álló torony tartja az új, a teljes nézőteret fedő tetőszerkezetet. Az átalakítás nyomán már csak ülőhelyek maradtak a stadionban, a harmadik karéjnak köszönhetően a befogadóképesség nem változott, összesen 85. 700 fő foglalhatott helyet a lelátókon. 2008-ban ez a szám csökkent, az UEFA előírások miatt véghez vitt módosítások miatt, 80. 000-re. A 2014-15-ös években készültek el az angliai stílusú kispadok, valamint a pálya új, természetes-szintetikus keverékű gyepszőnyege. Eközben 2001-ben (Bayern München - Valencia) és 2016-ban (Real - Atletico) BL-döntőn tapsolhattak a nézők. A sok-sok átalakításnak ma már nem látjuk a nyomát, csak a végeredményét. Sétánkon először a Milan öltözőjébe léphetünk be.
századtól Kínában használt kistermetű mongol lófajta "feljavítására". A kínai szakirodalom a kengyelt kínai találmánynak mondja. Nem párosan, hanem csak a ló egyik oldalán helyeztek el kengyelt, amelyet vasból kovácsoltak. (Egy Nyugati Han-dinasztia kori [265- 316] sírból előkerült egy agyag lovasfigura, kengyellel. A lovak ősei. ) Az első kengyelpár 322-ből maradt fenn, szintén egy sír agyaglovasán. Ekkor már valószínűleg a lovas biztosabb ülésének segítése volt a célja és hogy lehetővé tette a megtámasztást és a nyeregből való felemelkedést. A 4. századtól a kengyel elterjedt Ázsiában, és valószínűleg a nyugat felé zúduló népvándorlás hulláma vitte magával Európába is. (6-7. század) - Fodor István
A lovak őseinek elsősorban a kemény, pusztai fűhöz kellett hozzászokniuk. Az új tápláléktól megváltozott az egymást követő nemzedékek fogazata. Próbára tette az állatokat az is, hogy a kietlen pusztában nem volt hol elbújniuk a ragadozók elől, így csak a lábukra hagyatkozhattak. Hogy minél gyorsabban tudjanak futni, lábujjaik visszafejlődtek, végül csak a kemény szaruréteggel körülvett középső ujj maradt meg. Testük is megnőtt. A változás során voltak közbülső fajták is, pl. a Mesohippus, és a Pliohippus, végül kialakultak az egyujjú állatok. Ebbe a csoportba tartozik a ló (latinul: Equus caballus), a szamár, a vadszamár, a zebra és az öszvér is. Szeretnél többet megtudni a Mi MICSODA Lovak című kötetéről? Ló (ma) - Terebess Ázsia Lexikon. Kattints ide. Mikor ismerték meg a z indiánok a lov a t? Milyen a ló felépítése?
A kiállításban megtekinthető egy ősló rekonstrukciós modellje is, amely Antal Tamás zoológus preparátor munkája. Az eurázsiai sztyeppe övezet ősi lovait vadászta, majd befogta az ember. A közép-ázsiai és kelet –európai sztyepp övezet különböző térségeiben a ló háziasítását követően kialakultak a különböző sztyeppei lovas kultúrák. A régészeti és archeozoológiai leletek alapján legkorábban a Botaj-kultúrában, a mai Kazakisztán északi területén 5000-5500 évvel ezelőtti időszakban háziasították a Przsevalszkij- lótípus őseit. A kiállítás egyik fő látvány eleme egy Przsevalszkij- ló preparátum (Izsák Imre zoológus preparátor munkája). Az utóbbi évek genetikai kutatásai azonban kimutatták, hogy ez a lófajta nem őse a mai háziasított lófajtának. A mai lovak ősét az eurázsiai sztyepp övezet más térségében (valószínűleg a Don és a Kaszpi tó közötti pusztaságok vidékén) háziasították, amely aztán innen elterjedt szinte az egész sztyepp övezetben és hamar eljutott az Iráni –magasföldön keresztül a Közel-Keletre és a mediterrán övezetbe is.
A szarvasmarha A szarvasmarha őse az őstulok. Háziasítása 8-9000 éve kezdődött meg. A szarvasmarha a mezőgazdaság egyik leghasznosabb állata. Húsa és teje fontos élelmiszer. Bőrét, szarvát az ipar hasznosítja. A Hortobágyi és Kiskunsági Nemzeti Park értékei és egyben nevezetességei közé tartozik a magyar szürke szarvasmarha. Olyan ősi fajta, amelynek külleme emlékeztet az őstulokra, jól bírja az időjárást, az évszakok viszontagságait, az év nagy részében pedig a legelőn tartózkodik. Húsáért tenyésztették, s a felhizlalt állatokat több száz kilométeren keresztül terelték a gulyákat a nagy állatvásárokra. Később más, gyorsabban fejlődő és jobban tejelő fajtákat tenyésztettek ki, jelentősége csökkent. Manapság újra felértékelődik, húsa értékesebb és drágább az egyéb fajtákénál. Ennek oka húsának kisebb zsírtartalma. A szarvasmarha testfelépítése: Nagytestű állat, testét sima szőrzet fedi. Feje nagy, homlokán szarv található. A szarv a homlokcsont nyúlványa, rajta elszarusodott bőr található: a tülök.
NyugatMagyarországi Egyetem, Kaposvári Egyetem, Pannon Egyetem, (2011) Cothran, E. G. :, (2019) Dr. Fábián Gyula, Dr. Molnár Gyula, Dr. Nagy Emil, Dr. Széky Pál: Állattan. Budapest, Mezőgazdasági Kiadó, (1977): (2013) Forrás: Cothran, E. Gus, 2019. 05. 31. Hozzászólások
Mi volt a ma élő ló őse? Meglehet, hihetetlenül hangzik, de a ma élő háziló legrégebbi, ismert őse a legkevésbé sem hasonlít ma élő utódjára:e kistermetű állat mellső lábán négy, hátsó lábán pedig három ujj Eohippus \hajnalpír lova,, kb. 50-60 millió évvel ezelőtt élt, az Észak-Amerikai kontinensen, de Európában és Ázsiában is előfordult egy hozzá nagyon hasonló ősló, a apró termetű őslovacska kezdetben az erdőkben élt, ahol puha lombbal és különféle növényekkel táplálkozott. Hosszú idő elteltével azonban alaposan megváltozott az é erdők lassanként kiszáradtak. Helyüket fűvel borított sztyeppék, puszták vették át, melyekben allig volt az alkalmazkodóképpes fajok maradhattak életben. A lovak őseinek elsősorban a kemény, pusztai fűhöz kellett hozzá új tápláléktól megváltozott az egymást övető nemzedékek fogazata. Próbára tette az állatokat az is, hogy a kegyetlen pusztában nem volt hova elbújniuk a ragadozók elől, így csak a lábukra minél gyorsabban tudjanak futni, lábujjaik visszafejlődtek, végül csak a kemény szaruréteggel körülvett középső ujj maradt meg.