"E szép napon Neked kel fel a nap, Felhőkön át simogatja arcodat. Csak neked nyújtja sugarát, S velem együtt Boldog Névnapot kíván. " "Névnapod reggelén ezer áldás érjen, Öröm és szerencse örökké kísérjen. Bú és bánat téged elkerüljön, Gondolatod, vágyad, álmod teljesüljön! " "Ma van a Te névnapod, Ha e pár sort megkapod, Érezd benne, mit kíván, Aki szeret igazán. " "Legyen ez a nap neked nagyon-nagyon boldog, estére már azt se tudd, merre van az orrod, ezt kívánja egy jó barátod, akivel egy koccintásra még alkalmat kell találnod, "Névnapod van ma, köszönteni jöttem, rímekből neked csokrot is kötöttem. Mert a Te névnapod olyan drága nekem, nem is tudom, miért nem töltöd mindig velem. " "Neveket sorolva fut tova az év, minden napra jut neki egy-két keresztnév, a mai nap a te neved került éppen sorra, "Sok boldog névnapot! " - suttogja az óra. " "Névnapodra mit vegyek? Vegyek húzós egeret, vonatot és síneket, kék építő köveket? Nem, már megvan, mit veszek. Neked tavaszt rendelek, bodzafát és kék eget, rajta csokros felleget.
Ez a nap a TE napod, Boldog Névnapot Kívánok! Kedves, kicsi lányka, Isten áldjon téged, növelje jókedved, éltesse szépséged! Ünnepeljünk téged, ma van neved napja, Áldjon meg az Isten, kicsi "..... ". Sok szép név van a világon, de számomra a tiéd a legszebb! A névnapodra Néked, Kívánok sok Szépet, Boldog S Vidám legyen Számodra Az élet!
Boldog Névnapot Szivem. - YouTube
Boldog névnapot, Szívem! - YouTube
Neved napjára kívánok sok szépet, legyen számodra boldogság az élet. Mint gyöngy virág az erdo közepén, úgy virúljon az életed, névnapod ünnepén! Névnapodra mondok száz jó kívánságot, legyen ez a napod szép, boldog és áldott! Kedves képed a szívemben ragyog, névnapodon veled együtt én is boldog vagyok. Legyen egészséged, tudjál boldog lenni, és a szívedet soha ne bántsa meg senki! Napod is legyen örömnek napja, kívánjuk, hogy a sors ezeket megadja! Légy olyan boldog, mint amilyen szép vagy, legyen életedben száz millió szép nap. Ne tudd meg soha mi az a bánat, kerüljön el téged minden ami fájhat. Kacagj, nevess csillogó szemekkel, ezért imádkozunk összetett kezekkel. Olyan szeretetre méltó szép, kedves, igazságos és szellemes vagy, amilyen ember rajtad kívül nincs még egy! Névnapod alkalmából fogadd szívbol jövo jó kívánságaimat és ezeket a kegyes hazugságaimat! Csillagfényes álmaid váljanak valóra, legyen ünnep lelkednek minden nap és óra! Kerülje a bánat örökre el házad, érjen annyi boldogság mit ember csak kívánhat!
Adjon a Sors neked igaz boldogságot. S hogyha bármi gond ér, tudd, hogy amíg vagyok, Örömben és bajban én melletted állok. Ugy áldjon meg isten neved napján, Hogy beérhesd vele minden órán. Legyen élted mint a virágos fa: Remény s öröm virágozzék rajta. Vörösmarty Mihály
De Manricót anyja kérése sem tarthatja vissza. És siet, hogy megakadályozza Leonora kolostorba vonulását. Éjszaka. Az apácakolostor udvara. Luna gróf is megtudta, hogy Leonora fel akarja venni az apácafátylat, s el akarja rabolni a szeretett lányt, mielőtt még fogadalmat tenne. Megszólal a kolostor harangja, Ferrando és a fegyveresek a gróf parancsára a fák közé rejtőznek. Felhangzik az apácák zsolozsmája. Leonorát barátnői kísérik a klastrom elé, tőlük búcsúzik, mikor útját állja Luna, de előtör Manrico is. Leonora szívrepesve ismeri fel holtnak hitt szerelmesét. Manrico is harcosaival jött és azok kiszorítják az udvarról a gróf fegyvereseit. Leonora boldogan követi Manricót. III. felvonás [ szerkesztés] Luna gróf táborában a katonák mulatoznak. És a csapatok indulnak Castellor vára alá. A gróf megsemmisítő csapásra készül a vár ellen, melyet vetélytársa, Manrico védelmez. Tudja, hogy véle van Leonora. Az őrök éppen egy cigányasszonyt hurcolnak a táborba: Azucena az, bolyongása közben került a zsoldosok kezébe.
Ilyen kutya: gyönge teremtés… És te ökör, ereszd le a kezedet… Tedd el ostoba ujjadat, magad vagy az oka! – Hiszen itt jön a generális szakácsa, meg lehet tőle kérdezni. Hej, gyere csak ide, kedves barátom! Nézd csak meg ezt a kutyát. A tietek? – Hát még mit nem? Ilyeneket sohasem tartottunk. 1 – Persze, mit is kell itt sokáig kérdezősködni. Hiszen Hrjukin az oka, minthogy hozzányult, de a kutya gazdátlanul kóborog… Amint mondottam – gazdátlanul… igy is van… Agyon kell ütni… egészen egyszerüen… – Nem a mienk, – folytatja a szakács. – A generális fivéréé, aki minap érkezett ide. A generális nem szereti az agárkutyákat, de fivére… – Ugy? A fivére megérkezett? Ivanovics Vladimir? – kérdi Gorelov és arca átszellemül az örömtől és alázatosságtól. – Istenem, ezt nem is tudtam! Tehát látogatóba jött? – Igenis, látogatóba. – Istenem, és én nem is tudtam. Tehát az övé a kutya? No, ennek örülök… Fogd tehát… Csinos kis kutya… Olyan ügyes… Egyenesen ennek az ujjába kap… Hahaha!... Hát mit reszketsz?...
Ezt a káromat meg kell fizetni, mert ezt az ujjamat egy hétig sem tudom talán megmozditani. Olyan nincs, nagyságos uram, semmiféle törvényben, hogy egy állat miatt szenvedni kell. Hisz ha mindenki harapni fog, nem lesz az embernek élete… – Hm, jól van, – mondja Gorelov szigoruan, miközben felvonja a szemöldökeit és köhécsel. – Jól van. Kié a kutya? Ez nem marad annyiban. Majd megmutatom nektek, hogy nem lehet a kutyákat igy elvadulni hagyni! Itt az ideje, hogy elővegyük azokat az uraságokat, akik nem akarják betartani az illető szabályzatokat. Ha egyszer derekasan megbüntetek ilyen gazembert, majd tudni fogja, hogy mit jelent, ha kutyákat és más hasonló barmokat, csak úgy szaladgálni enged valaki! Majd megtanitom én becsületre! Jeldirin! – fordult a felügyelő a rendőrhöz, – tudd meg, hogy kié ez a kutya és vegyél fel jegyzőkönyvet! És a kutyát agyon kell ütni. Azonnal! Talán még veszett is… kérdem, hogy kié ez a kutya? – Ugy látszik, Sigalov generálisé, – mondja valaki a tömegből. – Sigalov generálisé?
A gróf maga fogja vallatóra. Azucena fiát emlegeti! A gróf nekiszegzi a kérdést: "Egy grófi sarjról tudsz-e, mondd? Szülői mellől kicsi korban elrabolták. " Ferrando lassan felismeri: ő volt, aki Luna kistestvérét egykor elrabolta. A cigányasszony segélykiáltásával elárulja, hogy Manrico a fia, a gróf diadalmas: kezében van hát halálos ellenségének anyja és öccse gyilkosa. Azucena látja, hogy nincs menekvés. Terem Castellor várában. Hajnalra várják az ostromlók rohamát, de Leonora és Manrico ez utolsó perceket is szerelmes boldogságban töltik. Ruiz szörnyű hírrel jön: nézz ki az erkélyen, már készítik lent a máglyát - elfogták Azucenát! Manricóban fellángol a fiúi szeretet. Fegyverbe szólítja az őrséget és kitör a várból, hogy megmentse anyját. IV. felvonás [ szerkesztés] Késő éjszaka. Luna várának börtön-tornya sötétlik. Manrico csatát vesztett és ő maga is gyűlölt ellenfele kezébe került. De Leonora meg akarja menteni szerelmesét. A börtönből kihallatszik a könyörgés, szól a lélekharang.
És felhangzik Manrico búcsúszava is. Luna a várból jövet parancsot ad: a foglyokat vérpad és máglya várja. Leonora hiába könyörög szerelme, Manrico életéért. A gróf hajthatatlan. Csak amikor Leonora megesküszik, hogy az övé lesz, ad parancsot a gróf Manrico szabadonbocsátására. Ezalatt a leány észrevétlenül felszívja a gyűrűjébe rejtett mérget. Nem bánja a halált - ha Manrico szabad lesz. A börtön. Azucena halálfélelmes rémlátásai után nyomorúságos fekhelyén félálomban elmereng. Manrico anyjáért könyörög. - Várják végórájukat. De nyílik a börtönajtó és Leonora hozza a hírt lelkendezve, hogy szabad az út... Manrico azonban, mikor megtudja, hogy szerelmese nélkül kellene menekülnie, visszautasítja a kegyelmet: - Milyen áron kaptad a kulcsokat? - tör ki belőle a fájdalom: "Megvetlek téged, Mert szíved eladtad. " Szörnyű felindulásában megátkozza. Csak későn látja, mikor már a méreg hatni kezd, hogy kedvese életét áldozta érte. Leonora a karjai között hal meg. A gróf féktelen dühében, mert az imádott nő a halálba menekült előle, a vérpadra küldi a trubadurt.
És ő bosszút is állt. Elrabolta a gróf kisebbik gyermekét: pusztuljon a grófi sarjadék is úgy, ahogy az ő anyja. De - önkívületében - nem a gróf gyermekét vetette a lángok közé, hanem saját édes kisfiát. Manrico megrendülten hallgatja: Akkor hát ő nem a fia?... De azután elhiszi Azucenának, hogy csak félrebeszélt lázálmában. Hiszen a cigányasszony mindig jó anyja volt. Amikor a gróf hada legutóbb túlerővel támadta meg, Azucena a holtak közt kereste meg a harcmezőn, és ápolta súlyos sebében. Most szemére is veti, hogy nem ölte meg a grófot akkor, Leonora kastélyának parkjában. Manrico maga se érti, miért, de valamilyen titkos ösztön parancsára mégis megkímélte életét. S ha Lunával ismét kiállhat, ne kímélje, ölje meg - őérte - követeli tőle az anyja. És Manrico esküt is tesz erre: bosszút áll a grófon. Hírnök érkezik, parancsot hoz: a felkelők elfoglalták Castellor várát; Manricónak kell azt megvédeni. Arról is hírt hoz, hogy Leonora holtnak hiszi szerelmesét és kolostorba készül. Azucena kérleli.