(171. oldal) Natascha Kampusch elbeszélésében a magát egyiptomi istenségnek képzelő férfi vágya nélkülöz minden szexuális jelleget: a lány úgy mutatja be elrablóját, mint egy embert, aki csak feltétlen szeretetet akart magának. Elmeséli, hogy éjszakánként műanyag kábellel kötötte magához, de ez sem szexuális célzatú volt: " ilyenkor odabújást, fészekmeleget akart ". Kettejük kapcsolatáról nem sokat beszél: sok verés, parancsolgatás, állandó őrizet, átnevezés, éheztetés. De vajon miről beszélgettek karácsonykor? Natascha Kampusch nem mesél el mindent. Például egyértelműnek tűnik, hogy Natascha Kampusch 18-dik születésnapja környékén történt valami kettejük kapcsolatában. A gyerekrabló elkezd sokkal jobban bízni a lányban. Elmennek együtt ruhát vásárolni, Hochkarra síelni, közösen dolgoznak a kertben, együtt újítanak fel egy lakást egy másik kerületben. Hogy ennek a bizalomnak mi az oka, arról nem esik szó. Vagy hogy miért éppen akkor volt képes Natascha Kampusch kitörni a "belső korlátai" közül, amikor végül letette a porszívót, és elrohant, miért nem korábban, például akkor, amikor rendőrrel találkoztak, vagy amikor együtt mentek a Baumarkt áruházba? "
Nyári üdülés a Wolfgangsee partján, bevezetésként egy kis verés, a középrészben súlyos megaláztatások, végül pedig kiengesztelésül egy cuki kis nyári ruha? Nem, nem akartam továbbra is ezt az életet élni. " (237. ) Mintha egy feleség mondatait olvasnánk, akinek hirtelen elege lesz a monoton bezártságból és a boldogtalan párkapcsolatból basáskodó, agresszív férje mellett. Furcsa, beteg élettársi viszony ez, de erről Natascha Kampusch nem sokat mesél. Pedig úgy lehet, megértenénk, miért sajnálta a férfit annak öngyilkosságakor. (Natascha Kampusch többször hevesen elutasítja, hogy Stockholm-szindrómája lenne. ) Különös, de ez az érzés, hogy elhallgatnak előlünk valamit, hihetetlenül izgalmassá teszi a 3096 nap -ot mint könyvet. Mivel az elbeszélés nem logikus, automatikusan spekulálni kezdesz, a történet megsejtett hiátusai egyre vadabb és vadabb teóriák gyártására késztetnek. Az már egy másik dolog, hogy Natascha Kampusch könyvének sejthetően nem ez volt a szándéka. A későbbi nyomozás során számos ellentmondásos kérdés merült fel - például az édesanya bűnrészessége, az otthoni szexuális jellegű kizsákmányolás (fényképek) -, ezeket Natascha Kampusch nem kommentálja, viszont az első fejezetet teljes egészében a családjával való kapcsolatának szenteli.
2006. augusztus 23-a kora délutánján Natascha Kampusch, a mindenre elszánt 18 éves fiatal nő őrült rohanásba kezdett egy látszólag teljesen átlagos osztrák ház kertjéből a szabadság felé… Alan Hall és Michael Leidig az akkor 10 éves kislány elrablásának pillanatától kísérik figyelemmel a nyolc és fél évig tartó történetet. Beszéltek és interjúkat készítettek több rendőrségi nyomozóval, ügyvéddel és pszichiáterrel, valamint a Nataschához legközelebb álló családtagokkal is. A szerzők minden rendelkezésre álló forrást felhasználtak, hogy minél közelebbről megismerhessük a gyermekrablás, a nyomozás és a pincében eltöltött évek történéseinek hátterét, körülményeit, a szereplők jellemét és tetteik mozgatórugóit. De ebben a történetben a dolgok ritkán azok, aminek látszanak.
Kivéve a szex jeleneteket, azt kihagyhatták volna, ha már maga Kampusch se szeretne róla beszélni. Az összekötözésnél meg kellett volna állni aztán vágás. Mindkét főszereplő nagyon jól adták át az érzéseket. A kis mozdulatai az idősebb és a fiatalabb Nataschanak is nagyon emberiek és felkavaróan életszerűek voltak. A mai napig őszinte gyomorgörcs fog el amikor a bunker felépítését mutatják be/írják le, és hogy épp ésszel kibírta a tudatot milyen mélyen van elzárva. Van abban valami dühítő, amit mások véleményében is olvastam, a menekülése előtti elszalasztott lehetőségeiben mégis mindig emlékeztetnem kell magam 10 éves volt mikor elrabolták, abban a korban mikor a valóságérzet még mindig kialakulóban van, és az övét mélyen befolyásolta a fogság. Jó, hogy én 22 éves fejjel nem hiszem el a pisztolyt meg a robbanó anyagot, nem is egy pincében nevelt fel egy beteg ember. Régebben megnéztem vele az interjút is, ez az ügy egy időben nagyon foglalkoztatott. Filmként is, és a maga módján az ügy bemutatásaként is megállja a helyét.
Székely Himnusz (dalszöveggel - lyric video) - YouTube
A Wikipédiából, az ingyenes enciklopédiából Székely himnusz Angol: Sekler Anthem Csaba herceg a csillagok útján a Székelyföld himnusza (regionális) Dalszöveg Csanády György, 1921 Zene Mihalik Kálmán, 1921 Fogadott 2009. szeptember 5 Hangminta Székely Himnusz fájlt Segítség " Székely himnusz " ( Székely Himnusz; román: Imnul Secuiesc) egy 1921 vers által elfogadott Székely Nemzeti Tanács, mint a himnusz a székelyföldi szeptember 5-én 2009. szőveget a Csanády György és zenéjét Kálmán Mihalik. Csak az első versszak és a refrén a himnusz része. Magyar eredeti Poétikai angol változat (HW Morrison) Ki tudja merre, merre visz a végzet Göröngyös úton, sötét éjjelen. Székely himnusz - Királyi Solymok Baranta Hada. Vezesd még egyszer győzelemre néped, Csaba királyfi csillagösvényen. Refrén: Maroknyi székely porlik, mint a szikla Népek harcának zajló tengerén. Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja, Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! Ameddig élünk magyar ajkú népek Megtörni lelkünk nem lehet soha Szülessünk bárhol, világ más pontján Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Népek harcának zajló tengerén Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!