Nagy Kálmán fordítása Derék öreg Väinämöinen, öreg idők nagy tudósa kezdett egy hajót faragni, kezdett csónakot csinálni ködös félsziget fejében, homályos sziget határán. De nincsen faragni fája, deszkája csónak-csinálni. Ki tudna jó fát keresni, ki tudna tölgyet találni Väinämöinen csónakjának, csónakjához alsó fának? Csodálatos napok... – Wikiforrás. Sampsa gyermek, Pellervoinen veszi válláról a fejszét, azt a fejszét fába vágja, tölgybe az egyenes élűt; nyomban letöri a tölgyet, kivágja a széles szálfát. Egyszer levelét levágta, tövét is elhasította. Abból aljnak fát faragott, számtalan száldeszkát vágott az énekes sajkájának, Väinämöinen csónakjának. Akkor a vén Väinämöinen, minden idők nagy tudósa varázsszóval sajkát ácsol, hajót épít énekszóval egy tölgynek töredékéből, egy nagy fának forgácsából. A 17. énekből (azonos sorok két fordításban) [ szerkesztés] Vikár Béla fordítása Ott a bűvigés Vipunen, A jeles javas öreg csont, Kinek tudással szája telle, * Merő bűbájjal a melle, Im kinyitja ígetárát, Fölfedi a verses ládát, Hogy a legjavát danolja, Szebbnél szebjét szedje sorra, Eredetek mély igéit, Idők kezdődte regéit, Miket nem dall minden gyermek, Férfiak se mind ismernek Ez inséges esztendőkben, E veszendő végidőkben.
a német Nabel szót.
Sápadt élet! Sápadt kő-világ! mit susogsz oly pimaszul, te nád? messzi az ég s közel a habok - miért nem tűntők fel már, csillagok? ( Eörsi István) Bevont evezők Csillan bevont evezőm lapátja, csöppek hullnak a mélybe szitálva. Se búbánat, sem öröm nem áltat! Elmúlt a nap, nem volt benne bánat. Alattam - ah, oda fény nem int már! - szép óráim álmodoznak immár. S szól a tegnap, megszólal a mély kék: "Hány húgomat ringat fönt a fény még? " Vihar aratáskor Gyors villám. Megdől a rakott szekér. Minden napra egy ige en. Lányok szökkennek fel kévéiről, s az éjbe sikoltva leugranak. Villám. Még rezzenetlenül, arany kévén trónol egy gőgös hajadon, kibontott haja nyakát verdesi. Csupasz karral emeli poharát, a körülötte lobogó tüzet köszönti tán. A csillagok alatt A föld fia, ki tűző napban harcol, ki munkál és lovat munkára hajszol, ki messze célért küzd ott lent a porban, mely rászitál - hihet a csillagokban? De lankad már a ló, sötét az ösvény, csillogni kezd az égi és örök fény, a szent törvények rendje villog most elő.