-ALLISON! -Maradj már csöndben! Jól van, minden rendben. Mi sem állt távolabb az igazságtól. Az igazság az, hogy már semmi nem lesz rendben. Ellenkezőleg. Minden rosszra fordul. Rosszra, jobban mondva, még rosszabbra, mint amilyen eddig volt. -Nem, Nem. Óh! Nem, neeem! Óh ne! Istenem! Óh, a gyerekem! Úristen! Nem, nem! Másnapos – Wikiszótár. Óh nem! Nem az én gyerekem volt, nem az enyém volt. A kis Dan nem az enyém volt. Spudé, Swanneyé, a Beteg fiúé, nem tudom. Lehet, hogy Allison tudta, lehet, hogy nem. Bárcsak eszembe jutott volna valami, egy együttérző szó, valami emberi. -Mondj már valamit Mark! Szólalj már meg az istenért! NA! Belövöm magam. Rossz ember vagyok, de ezen változtatok, megváltozom. Mostantól tiszta leszek, kihúzom magam, és az életet választom. Olyan leszek, mint maguk, lesz állásom, családom, rohadt nagy TV-m, mosógépem, kocsim, CD lemezem, elektromos konzervnyitóm, jó egészségem, alacsony koleszterinszintem, biztosításom, jelzálogom, első otthonom, szabadidőruhám, háromrészes öltönyöm, kvízjátékom, szemét kajám, gyerekeim, séták a parkban, rendes munkaidő, golfpartik, kocsimosás, elegáns kardigánok, családi karácsony, rendes nyugdíj, adómentesség, csatornapucolás, és a végén, ha már nincs semmi, a halál.
A tolmács az egész városban elbeszélné. És Kucin azon volt, hogy emlékezetébe idézzen néhány idegen szót, melyet az újságokból ismert. – Polgármester vagyok… – dadogta, – azaz lord-major… Municipale… Oui? … Comprenez? Szavak vagy mozdulatok segítségével akarta társadalmi állását megjelölni, de nem tudta, hogyan. Egy falon csüngő metszet, melynek aláírása: "Velence városa" volt, kisegítette a zavarból. Ujjával a városra mutatott, azután fejére, amiből szerinte ez a mondat alakult ki: "Én vagyok a város feje. " A perzsa nem értett belőle semmit, de mosolygott és így szólt: – Joll, muszje… joll… Egy félórával későbben a polgármester majd a perzsa térdére, majd vállára ütött és így szólt: – Comprenez? Könyv – Wikidézet. Oui…? Mint lord-major és municipale… felajánlok önnek egy kis sétát… promenade-ot… Comprenez? promenade–ot… Kucin egyik ujjával Velencére mutatott, másik két ujjával lépő lábakat utánzott. Rachat–Chelam, ki le nem vette szemét a polgármester jelvényeiről és nyilván sejtette már, hogy a város legfontosabb személye áll előtte, megértette a "promenade" szót és szeretetreméltóan mutogatta fogait.
Később egy postán érkezett csomagot adtak át a polgármesternek. Kinyitotta és egy karikatúrát talált benne. Rachat–Chelam előtt a polgármester térdepelt és felemelt kézzel a következő szavakat intézte a perzsához: Hogy előtted megmutassam, Mint szeretjük perzsa néped, Perzsa módra szeretnék én Ülni véled ünnepséget: Ürü módra óh, mi kéjjel Vágnám magam darabokra… Oh, de hát csak szamár vagyok S érdemtelen haragodra… A polgármesteren kellemetlen érzés futott keresztül; mintha a szíve alatt motoszkálna valami. De ez nem tartott sokáig. Délben újra ott volt a perzsa méltóságnál és megtraktálta. Azután újra megmutatta neki a város nevezetességeit és újra kőkapu elé vezette, ahol megint majd az oroszlánra, majd a napra, majd a mellére mutatott. Délben a "Japán"-ban ebédeltek, ebéd után pedig, vörös arccal, boldogan és szivarozva újra felmentek a tűzoltótoronyba. Rossz írók hajnala – Wikiforrás. Itt nyilvánvalóan valami ritka látványban akarta a polgármester vendégét részesíteni és fentről lekiáltott a fel és alá járó őrhöz: – Riadót!
Így Parr képeit nézve, tükörképére ismerő tárlatnézőként keserű-jót mulathatunk fotóin – vagy gyönyörködhetünk a rút szépségén. Vidám kiállítás. Szegő György 2022. március 27.
[:hu] 2019. július 20. Augusztus 20-án az Új „Tűz és fények játéka” showjával kezdődik az este. 20. 30 óra, Várszínpad Online jegyvásárlás Belépőjegy: 2900 Ft, 2400 Ft, 1900 Ft Száz év magány Szereplők: Ursula – Papadimitriu Athina José Arcadio Buendia – Tóth József Gitáros – Kutik Rezső Anga-Kakszi István, Gere Dénes, Hajdú László, Marjai Virág, Perjési Hilda, Szitás Barbara Színpadra alkalmazta: Schwajda György Díszlet: Czeizel Gábor Jelmez: Veréb Dia Rendező: Czeizel Gábor A Spirit Színház előadása "Az ember nem akkor hal meg, amikor szeretne, hanem amikor lehet. " A képzeletbeli Macondo faluban élő Buendía család száz évének lenyűgöző fordulatokban gazdag, egy eddig sosem látott világot elénk varázsló története a valóság és az álom között, a mesék dimenziójában lebeg és mégis, a Száz év magány egész Latin-Amerika nemcsak leghíresebb de legreprezentatívabb regényévé is vált. A vágy, a szenvedély varázslatos, leigázó és fölszabadító erejéről ritkán olvashatunk oly gyönyörű sorokat, mint a Száz év magány lapjain. Az örökké visszatérő gyötrelmet és beteljesülést hozó szerelemben García Marquez a magány és reménytelenség ellenszerét találja meg, ez teszi a tragikus történetet legmélyebb mondanivalójában optimistává.